|
A 2012
JANUÁRI ÉGBOLT
HOLDFÁZISOK:
Első negyed Telihold
Utolsó negyed Újhold Első negyed
január 1. január 9. január 16.
január 23. január 31.
Január 1.
Január 15. Január 31.
Szürkület kezdete:
5:41 5:39
5:27
Napkelte:
7:31
7:27 7:12
Napnyugta:
16:03
16:19 16:42
Szürkület vége:
17:56
18:10 18:30
Érdekességek a
hónap során
Január 3/4-e éjszakája: tetőzik a Quadrantidák meteorraj
Január 4-én hajnalban tetőzik a
Quadrantidák meteorraj. Ez az áramlat nevét egy ma már nem
létező csillagképről (Quadrans Muralis – Fali Kvadráns) kapta,
ez a terület ma az Ökörhajcsár (Bootes) része. Itt található e
raj radiánsa, azaz a rajhoz tartozó meteorok visszafelé
meghosszabbított pályái az Ökörhajcsár északi részén látszanak
összefutni. Idén január 4-én a Hold kora hajnalban nyugszik,
utána néhány órán keresztül sötét égen lehet figyelni a
hullócsillagokat. A Quadrantidák az év egyik leggazdagabb
meteoráramlata, de kevéssé ismert, hiszen a hideg januári
hajnalokon nem sokan szokták nézegetni az égboltot.

Január 12-14 között: a Neptunusz a Vénusz közelében
A Naprendszer nyolcadik
bolygójának, a Neptunusznak észrevétele nem könnyű feladat,
hiszen szabad szemmel már nem látható, megtalálásához legalább
egy binokulár szükséges. Január 12-14 között azonban a ragyogó
Vénusz segíthet minket a Neptunusz észrevételében. 13-án este a
két bolygó között mindössze 1 fok távolság lesz (ez a Hold
látszó átmérőjének kétszerese)
Január 16-án hajnalban a Hold, a Szaturnusz és a Spica
egymás közelében
Január 16-án hajnalban szép
együttest alkot az égen az utolsó negyedben járó Hold, a felette
lévő Spica (a Szűz csillagkép legfényesebb csillaga), valamint a
Szaturnusz. A három égitest hajnali 1 órakor már látszik,
kezdetben majdnem egy egyenes mentén fog felsorakozni, a
viszonylag gyors mozgású Hold azonban nemsokára már elmozdul a
két másik égitest vonalához képest.
Január 26-án kora este: a Vénusz és a holdsarló szép
párosa
Január 26-án napnyugta után a
ragyogó Vénusz és a vékony holdsarló szép párosában
gyönyörködhetünk az alkonyati égen. Érdemes figyelni a Hold meg
nem világított részének gyenge fénylésére: ez az úgynevezett
„hamuszürke fény”. Ezt a területet a Földről visszaverődött
napfény világítja meg, ez okozza a fénylést.
A bolygók
láthatósága a hónap során
Merkúr
A Merkúr január nagyobbik
részében megfigyelhető a hajnali égen. 1-én még másfél órával
kel a Nap előtt, ezt követően azonban láthatósága fokozatosan
romlik. Január 10-én nagyjából 1 órával kel Napunk előtt, 20-a
körül azonban már csak fél órával, ekkorra már elvész a hajnali
szürkületben.
Vénusz
Januárban a Vénusz az esti ég
feltűnő égiteste. Január 1-én már közel 3 órával, 31-én pedig
kb. 3 és fél órával nyugszik a Nap után. Fényessége -4,0
magnitúdóról -4,1 magnitúdóra, látszó átmérője 13 ívmásodpercről
15,2 ívmásodpercre nő, fázisa ellenben csökken: 0,83-ról
0,74-re.
Mars
A Mars a hónap nagyobbik
részében előretartó, majd 24-től hátráló mozgást végez előbb az
Oroszlán, majd a Szűz csillagképben. Az éjszaka nagy részében
megfigyelhető. A hónap elején este 10-kor, a hónap végén már
este negyed 9-kor kel. Fényessége +0,2 magnitúdóról -0,5
magnitúdóra, látszó átmérője 9,1 ívmásodpercről 11,8
ívmásodpercre nő, fázisa 0,9-ről lassan növekszik.
Jupiter
Előretartó mozgást végez előbb a
Halak, majd 8-tól már a Kos csillagképben. A hónap elején
hajnali háromnegyed 2 körül, a hónap végén már éjfélkor
nyugszik. Fényessége és látszó átmérője is lassan csökken:
előbbi -2,6 magnitúdóról -2,4 magnitúdóra, utóbbi 43,2
ívmásodpercről 39,2 ívmásodpercre.
Szaturnusz
A Szűz csillagképben folytatja
előretartó mozgását. Január elején hajnali fél 2 előtt, január
végén már éjjel fél 12 felé kel. Fényessége +0,7 magnitúdóról
+0,6 magnitúdóra nő, a bolygókorong átmérője 17 ívmásodperc
körüli, a gyűrűrendszeré pedig 38 ívmásodperc körüli. A hónap
végére a gyűrűrendszerre már 15 fokos szögben látunk rá.
A januári csillagos égbolt
Nézzük, milyennek látjuk az eget
január 15-én este 20 órakor. Nyugati-északnyugati irányban még
megpillanthatjuk a „Nagy Nyári Háromszög” 2 fényes csillagát: a
magasabban álló a Deneb a Hattyúból (Cygnus),
nem sokkal a látóhatár felett pedig a Vega látszik a
Lantból (Lyra). A Deneben keresztül húzódik a Tejút
sávja, amely a majdnem a fejünk felett álló dupla vé alakú
Kassziopeia (Cassiopeia) felé folytatódik. Nyugaton
látjuk a Pegazus (Pegasus) csillagkép nagy
négyszögét, melynek bal felső csillagából indul ki az
Androméda (Andromeda) csillagkép 3 csillagból álló
íve. A középső csillaga felett kereshetjük sötét helyről az
Androméda-galaxis halvány foltját. A Pegazus és az
Androméda alatt van a halvány csillagok alkotta, nagy
területű Halak (Pisces) csillagkép. Az
Androméda alatt találjuk az apró Háromszög (Triangulum)
és Kos (Aries) csillagképeket, ebben fényes
csillagnak látszik most a Jupiter. A Halak alatt van a
Cet (Cetus). Délen alacsonyan kanyarog az
Eridánusz (Eridanus), legfényesebb csillaga sajnos
hazánkból sohasem látható. Magasan jár már a téli égbolt
legszebb csillagképe, az Orion, melynek fényes csillagok
alkotta jellegzetes alakját könnyű észrevenni a déli égbolton.
Közepén helyezkedik el a 3 egyvonalban álló csillag alkotta
„öve”, melynek irányát jobbra meghosszabbítva a Bika (Taurus)
csillagképet találjuk. Ennek legfényesebb csillaga a narancsos
színű Aldebaran, melyet a régi magyarok „Bujdosók
Lámpásának” neveztek. Körülötte helyezkednek el V alakban a
Hyadok nevű közeli nyílt csillaghalmaz tagjai. Az
Aldebarantól északnyugatra apró csillagcsoportot látunk,
amelynek csillagai egy apró szekérformát alkotnak. Ez a
Fiastyúk (Pleiadok) nyílt csillaghalmaza. Az Orion
övének vonalát a másik irányban követve a Szíriuszhoz, a
földi éjszakai égbolt legfényesebb csillagához jutunk. Ez a
Nagy Kutya (Canis Major) csillagkép
főcsillaga. Mivel fényes és hazánkból nézve sosem emelkedik túl
magasra, fénye általában jellegzetesen „pislog”, „sziporkázik”.
Ezt a szcintillációnak nevezett jelenséget légkörünk folyton
változó fénytörése okozza. Délkelet felé látszik a Procyon,
a Kis Kutya (Canis Minor) csillagkép
legfényesebb csillaga, felette az Ikrek (Gemini)
két legfényesebb csillaga: a Castor és a Pollux.
Tőlük északnyugatra látszik az Auriga(Szekeres)
ötszög alakú csillagképe, legfényesebb csillaga a Capella.
A Szekeres és a Kassziopeia között van a
Perzeusz (Perseus). Az Ikrektől keletre már felkelt a
Rák (Cancer) halvány csillagképe és néhány fokkal
a keleti látóhatár felett már az Oroszlán (Leo)
legfényesebb csillagát, a Regulust is észrevehetjük.
A legismertebb csillagalakzatot,
a Nagy Göncölt vagy Göncölszekeret (amely a
Nagy Medve – Ursa Major – csillagkép
legfényesebb 7 csillagából áll) most az északnyugati horizont
felett alacsonyan láthatjuk, a rúdja lefelé konyul.
Lauer Zoltán
csillagász |