Uránia Csillagvizsgáló

Budapest bemutatótávcsöve: a "Heyde"

A fõváros szívében, a Gellérthegy oldalán található az Uránia Csillagvizsgáló, itt a csillagászat népszerûsítésével foglalkoznak. Ehhez a munkához elengedhetetlen egy távcsõ, amellyel derült estéken meg lehet mutatni az ég csodáit. Az Urániának távcsõ gyanánt egy igen szép, lassan 90 éves mûszer jutott, amely akár már mûemléknek is tekinthetõ. Ennek a teleszkópnak egyetlen párja van szerte a földkerekségen, mégpedig Rio de Janerioban található az "ikertestvér". Ez a távcsõ már rengeteg felejthetetlen élményt nyújtott, azt hiszem nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki az elmúlt 3 emberöltõ alatt bármikor használta ezt a mûszert, becenevén a Heydét.

A Heyde a felújítás előtt

A múlt század második felének Magyarországán addig sosem tapasztalt gazdasági, technikai, tudományos fejlõdésnek lehetünk tanúi. Nem meglepõ, hogy ez idõben rengeteg nagy tehetség élt és alkotott, például ekkor vált világhírûvé Eötvös Loránd a torziós ingával, részben ekkora esik Erkel Ferenc és Madách Imre munkássága is. 1873-ban egyesült Pest, Buda és Óbuda, és 1896-ra Budapest világvárossá nõtte ki magát. Ne feledjük, ekkor épült a fõváros legszebb épületeinek nagy része...

Ebben a fejlõdõ, gyarapodó országban élt és alkotott a múlt század talán legnagyobb magyar csillagásza, a dualizmus korának polihisztora, Konkoly Thege Miklós. Konkoly szívvel-lélekkel próbálta elõmozdítani a csillagászat, a mûszaki tudományok és a meterológia fejlõdését, elérni, hogy Magyarország ezeken a területeken is felzárkózzon az akkori Nyugat-Európához.

A felújítás (1997) után

Konkoly 1842 januárjában született Budán, nemesi családban nevelkedett. Eleinte a zenéhez mutatott nagy tehetséget, több zongoradarabja országszerte ismert volt. Iskoláit a Komáromi Bencés Gimnáziumban végezte - magántanulóként. A Magyar Királyi Tudományegyetemen tanult tovább, majd 1860-ban került a berlini egyetemre, itt neves tudósok mélyítették el tudását a természettudományok terén. Az egyetem befejezése után beutazta Európát, és közben több neves csillagdát is felkeresett. A látogatások során kristályosodott ki Konkolyban, hogy õ is felszerel egy magánobszervatóriumot. Ez irányban 1870 körül születtek az elsõ lépések, mikor is ógyallai magánbirtokán elkezdte felállítani elsõ mûszereit. Ezeket 1874-ben egy 26,6 cmátmérõjû tükrös távcsõ, majd 1881-ben a 25,5 cm átmérõjû Merz-Konkoly féle refraktor és több kisebb mûszer követte. A 25,5 cm-es refraktor Konkoly legnagyobb lencsés távcsöve, átalakítva ugyan, de még ma is használják a Debreceni Napfizikai Obszervatóriumban.

Gyermekkorától fogva érdeklik a technikai tudományok, így nem csoda, hogy több távcsövének maga készítette a mechanikáját, rengeteg újításáról nem is beszélve. Leginkább mégis a spektroszkópok és spektrográfok készítésén fáradozott. Több, a késõbbiek folyamán alapmûnek számító könyve jelent meg és nagyon híres ismeretterjesztõként tartották számon. Könyvei nagy része német nyelven született, mivel Magyarországon egyetlen kiadó sem vállalta azok megjelentetését. Ennél sokkal fontosabbak Konkoly csillagászati megfigyelései, amik szinte az egész tudományágat felölelik. Így megfigyelte a Napot, foglalkozotta meteorokkal, rajzolta a bolygókat és spektroszkópiai méréseket készített a csillagokról és az üstökösökrõl. Ez utóbbiak álltak legközelebb a szívéhez.

Ugyanakkor felelõsséget érzett a meteorológia és a földmérés iránt is. 1870-ben alapították a Magyar Királyi Meteorológiai és Földmágnesességi Központi Intézetet, ami lelkes támogatóra talált a 28 éves fiatal nemes alakjában. 20 év múlva Konkoly került az intézet élére, és a következõ 21 év alatt világszinvonalúra emelte az intézet munkáját. Egyébként õ hozta létre a világ elsõ meteorológiai múzeumát is 1896-ban.

Amatõr fényképész volt, de csillagászati megfigyelések esetén mindig a saját szemét részesítette elõnyben, hiszen akkoriban az emberi szem még messze felülmúlta a fényképezõlemezek teljesitõképességét.

Konkoly obszervatóriumát 1899-ben, hosszas huza-vona után a magyar államnak ajándékozta. Ez azért volt fontos, mert Konkoly halála után, örökös hiányában a vagyont széthordták volna.

A Schwarzschild-kamera

A Heydét Konkoly 1908 októberében állította fel, mégpedig egy nemzetközi program kapcsán. Ezt a programot a német Karl Schwarzschild hirdette meg, a csillagok fényességének meghatározására. Konkoly is részt vállalt a programban az északi égi pólus környékének fényképezésével. Ehhez a munkához rendelték a 20 cm átmérõjû refraktort Gustav Heyde, drezdai távcsõkészítõ mesternél (a mester nevébõl származik a távcsõ beceneve). A távcsõ tulajdonképpen csak a fényképezõ kamera vezetéséhez kellett, a fényképezés során a távcsõ optikáját nem használták. A kamera - mely Schwarzschild találmánya -, mai szemmel nézve igen érdekesen mûködik. A lényeg, hogy a mûszer a fotolemezt elektromos impulzusok hatására egy elektromágnessel mozgatja, így a csillagok képe egy négyzet lesz. A négyzet sötétedésének intenzitása arányos a csillag képével. Erre azért volt szükség, mert akkoriban a fényképlemezeket szabad szemmel értékelték ki és a szem kiterjedt felületen sokkal megbízhatóbb, mint egy darab ponton. A kamera a mai fényképezõgépekre emlékeztet: egy rövid gyújtótávolságú objektívbõl és egy tokból áll, ami a kazettát védi a fénytõl. Itt helyezkedik el a mozgató-berendezés is.

Visszatérve a Heydére, eredetileg 15 cm-es lett volna, Tass Antal javaslatára döntöttek a 20 cm-es objektívátmérõ mellett, arra hivatkozva, hogy így a már meglévõ 15 és 25cm-esek között félúton is lesz egy mûszerük. A másik indok az volt, hogy egy 20 cm-es távcsõ biztosan elbírja az igen nehéz Schwarzschild-kamerát, ami 15 cm-es átmérõ esetén nem láttak biztosítottnak. Konkoly kezdettõl fogva nagyon jó véleménnyel volt a távcsõrõl, amit az utóbbi 87 év komolyabb hiba nélküli munkája igazolt. Ez nem kevéssé dicséri a század eleji német mesteremberek precizitását.

Most pedig ismerkedjünk meg magával a távcsõvel! A szövegben szereplõ számok a rajzon segítik az eligazodást.

A távcsõ egy gömbölyû lapon [1] áll, erre épül az oszlop [2], melynek alsó, hatszögletû részén helyezkedik el az eredeti óragép felhúzó szerkezete [3]. A korabeli óragép egy súly leereszkedésével hajtotta a távcsövet. Ez a súly az oszlopon belül helyezkedett el, a szerkezetet mintegy 15 percenként kellett felhúzni. Itt említem meg, hogy Konkoly, mikor a Heydérõl ír, nagyon pontosnak találja az óragépet, egyetlen hibájának azt rója fel, hogy Heyde - egy orosz csillagász szavára hallgatva - nem épített be állandó felhúzásra szolgáló szerkezetet, aminek hiányában a felhúzás alatt az óragép nem mozgatta a távcsövet. Az óragépben volt egy megszakító szerkezet is, ez adta az elektromos impulzusokat a kamerának. Mivel az óragép az oszlop alján van, a mozgást fel kellett vinni a tengelykereszthez, ez egy hosszú sárgarézcsõ [12] segítségével történt. Manapság - sajnos - nem a Heyde-féle óragépet használják, hanem egy elektromos motor hajtja a távcsövet. Ez amellett, hogy nem illik a távcsõ hangulatához, még pontatlan is. Nagyon jó lenne, ha mielõbb visszaállítanák az eredeti konstrukciót (Már megtörtént - SZERK.), még ha az nem is olyan modern, mint a mostani megoldás. Természetesen az eredeti óragéppel is elõfordulhattak pontatlanságok hosszabb észlelések idején. Ennek kiküszöbölésére az oszlopba, a mai óragép helyére, a poláris tengely [4] alá volt beépítve egy elektromos motor, melyet az észlelõ az okkulárkihuzattól [10] vezérelhetett. Ez a motor vagy elõre, vagy egy kicsit visszafelé mozgatta a távcsövet (Ne feledjük, mindez 1908-ban!). Ez a megoldás nagyon praktikus, mivel ha fényképezés közben esetleg után kell állítani az óragépen, ezt úgy lehet megtenni, hogy közben a távcsõ nem rezeg be az észlelõ durva mozdulatai miatt.

Az óragép

Az oszlop tetején helyezkedik el egy öntésdarab, ez tartja a poláris tengelyt. A poláris tengely [4] felsõ végéhez csatlakozik a deklináció tengely [5], melynek egyik végén van a távcsõ, a másik végén vannak az ellensúlyok [6]. A poláris tengely másik végén egy osztott kör, egy kúpkerék és egy fogókerék van [7]. A kúpkerékhez csatlakozik egy másik fogókerék. Ez egy nagyon hasznos megoldás, hiszen a távcsõ egy helyrõl irányítható, oly módon, hogy az egyik kerékkel a deklináció, másik kerékkel a poláris tengely körül lehet elforgatni a teleszkópot.

A rögzítő- és mozgatókarok

A távcsõtubus okulár felõli végébõl indul a két rögzítõ és két finommozgató kar [11]. A rögzítõkarok feladata a két tengely rögzítése az okból, hogy miután ráálltunk egy csillagra, a távcsõ ne mozdulhasson el (akár véletlen mozdulat, akár a távcsõ kiegyensúlyozatlansága miatt). A finommozgató karokkal a már berögzített távcsövet lehet egészen kis mértékben elmozdítani (pl.: a látómezõ szélén levõ csillagot lehet ily módon középre állítani).

A távcsõ tubusa [8] három részbõl készült, a középsõhöz csatlakozik a deklináció-tengely, ez a darab öntöttvasból van, a két szélsõ pléhlemezbõl készült. A felsõben van a 20 cm-es objektív, amely egy légréses lencse, fókusztávolsága 303cm. Így a fényerõ f/15 lesz, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a távcsõ fõként Hold- és bolygóészlelésre alkalmas. Ehhez járul még az, hogy a lencse rendelkezik egy kismértékû színi hibával, mindent egy kicsit sárgít. Az alsó részen található az okkulárkihuzat [10]. Itt foglal helyet az 50 mm átmérõjû keresõtávcsõ[9], melynek 16-szoros a nagyítása. Az okkulárkihuzat egy fogaslécen mozgatható, mely ferdebordázatú. Ez nagyon praktikus, mivel így az okkulárkihuzat soha nem szaladhat ki a tokjából. A távcsõhöz összesen 7 okulár tartozott, ezekkel rendre 75, 100, 150, 200, 250, 300 és 500-szoros nagyítás volt elérhetõ.

Az eredeti kupola

A távcsõnek Konkoly külön egy 5m-es vaskupolát is épített. Ehhez még egy kis szoba is tartozott a kamera lemezeinek cseréjéhez.

Miután a vállalt égterületet lefényképezték, a Heydét fõként asztrofizikai célokra használták, de például 1910-ben a Halley üstököst is észlelték vele. (Ez egyébként nem véletlen, hisz éppen Konkoly idejében vált igazán népszerûvé az asztrofizika, a mûszerek is ekkor lettek alkalmasak ilyen célú megfigyelésekre. Egyébként Konkoly generációja alapozta meg felfedezéseivel a XX. század elsõ felének elméleti következtetéseit.)

1914-ben kitört az elsõ világháború, de Konkoly már nem érte meg a világégés végét: 1916 februárjában váratlanul érte a halál. Emlékét - többek között - egy kisbolygó õrzi, melyet Kulin György fedezett fel.

Trianon után - mivel Ógyalla Szlovákiához került - a Heydét Budapestre hozták, ahol 1922-ben kapott végleges felállítást az eredetihez nagyon hasonló kupolában, a sváb-hegyi csillagvizsgálóban. Ez a kupola volt a csillagda elsõ épülete. Itt fõként változócsillagokat észleltek vele.

A Heyde végül 1947-ben került az Urániához, azóta fõként bemutatásra használják. Sváb-hegyi kupolájában a kalocsai csillagvizsgáló 19cm-es Merz refraktora kapott helyet.

Az 50-es és 60-as években nagyon sok bemutató csillagvizsgáló épült az országban, mind az Uránia mintájára. Itt kell megemlíteni Kulin György nevét, neki köszönhetõ az is, hogy a Heyde az Urániába került. A távcsövet eleinte egy fabódéban tárolták, amelyet több vihar is feldöntött, de a Heydének komolyabb baja sohasem lett(!), ez alól talán csak az objektíven található karcolás kivétel. A mostani kupola 1963-ban készült el. Ekkor már fõként amatõrök használták, észlelték vele a Napot, a bolygókat, a Holdat és természetesen a változócsillagokat.

1981-ben ellopták a távcsõ objektívét (!), és a 20 cm-es lencse 1985-ig volt az akkor ismeretlen tettesnél. Ezalatt a négy év alatt egy 20 cm-es Zeiss objektívvel észleltek. 1985-ben megkerült az eredeti lencse, azóta ismét ezzel használják.

A Heydével, annak ellenére, hogy Budapest kellõs közepén van felállítva, rengeteg híres és szép objektum látható (mi mindent lehetne látni a városi fényektõl távol!). A Holdon ismeretterjesztõ könyvekbe illõen rengeteg kráter és hegység látható, de a Heyde sokkal inkább alkalmas a Hold fényképezésére. A bolygók közül a gyûrûs Szaturnusz és sávokkal teli Jupiter mutatja igazán a Heyde képességeit. A Jupiteren a sávok tömkelege, a Szaturnuszon a gyûrûrendszer lenyûgözõ. A vöröses Mars is igen szép látvány földközelség idején. A távolabbi objektumok közül - számomra - felejthetetlen az Orion köd; a Lyra gyûrûs köd; a tejútrendszer "ikertestvére", az Androméda köd; a Fiastyúk;... és még lehetne sorolni.

Zárszónak csak azt tudom mondani, amit egy osztálytársam édesapja, egy régi urániás mondott: "Vigyázzatok erre atávcsõre, mert ennek a mûszernek lelke van".
Ha valakinek ezek után kedve van közelebbrõl is megismerni a Heydét, és saját szemével meggyõzõdni, hogy mit tud, az bármely hétköznap este megteheti.
Ezúton fejezem ki köszönetemet Zombori Ottónak, az Uránia igazgatójának, hogy lehetõvé tette számomra a csillagvizsgáló könyvtárának használatát.

/Sipos András/
/(Megjelent a Természet Világa 1996. júliusi számában, az V. Természet-Tudomány diákpályázat keretében)/